Gyógynövény
(104 termék)A gyógynövények fontos részei az emberiség mindennapjainak, fogyasztásuk számos betegség megelőzésében segítséget nyújthat. A gyógynövények története nagyon régre nyúlik vissza, már az időszámítás előtt is célzottan fogyasztották az emberek. Gyógynövénynek hívunk minden olyan növényt, amelyet az emberek gyógyászati céllal elfogyasztanak.
Gyógynövény határozónk használatával szeretnénk megkönnyíteni a tájékozódást azok hatásairól és felhasználásáról. Ha úgy érzik szeretnének még többet megtudni azokról javasoljuk, hogy lapozgassanak képpekkel tarkított gyógynövényes könyveket és gyógynövény határozókat.
A gyógynövények története
Már az őskorban is több ezer gyógynövényt ismertek, melyeket tudatos gyógyításra használtak. A megismert növényeket termesztették vagy a vadonban gyűjtötték őket össze. Első ismeretünk a tudatos gyógynövény termesztéssel kapcsolatban a rómaiakhoz fűződik, de az ókori (i.e. 3500) egyiptomi kultúra is több mint 800 gyógymódról írt. Kínában a műtétek segédeszközeiként alkalmaztak természetes növényeket.
Magyarországon a Herbária Központ és a Gyógynövénykutató Intézet foglakozik a vadontermő gyógynövények gyűjtésével és termesztésével.
Gyógynövény hatóanyagok
A gyógynövények számos összetevőt tartalmaznak (alkaloid, szaponin, glikozid, keserű anyag, vitamin, szénhidrát, illóolaj, cserzőanyag), melyek mind-mind más célra használhatunk. A gyógynövények hatásait számos esetben kísérletekkel igazolják, de a legtöbb esetben csak a népi hiedelem és tapasztalat alapján használják őket a házi gyógyászatban.
A gyógynövények gyűjtése
A gyógynövénygyűjtés, gyógynövénytermesztés és eladás is szakértelmet igényel, tisztában kell lenni azzal, hogy a növények mely részét és mikor kell szüretelni. Erre külön OKJ-s tanfolyamok léteznek (pl. gyógynövény eladó). A gyógynövények leveleit, szárát, termését, virágát és gyökerét is használják a főzetek és gyógynövényes kapszulák elkészítéséhez.
Hol vásárolhatók meg a gyógynövények?
Szinte minden patika forgalmaz gyógynövény hatóanyaggal termékeket, és számos gyógynövénybolt és webáruház polcain megtalálhatók a 100% tiszta gyógynövény termékek. Kínálatunkban kapszula, por és gyógynövény tea formájában is hozzájuthatnak a kívánt összetevőkhöz.
A gyógynövények felhasználása
A gyógynövények felhasználása a gyógyszeriparon felül az étrend kiegészítők gyártásában divatos és népszerű. Nem meglepő módon a szeszgyártásban, az élelmiszerek készítésében és a kozmetikai cikkek fejlesztésében is használnak gyógynövényeket. A népi gyógyászatban is közkedveltek a szájhagyomány útján történő gyógynövényes orvoslás.
Zsírégető gyógynövények
A hibiszkusz fogyasztása nulla kalória, miközben csökkenti a koleszterinszintet és serkenti az emésztést. A vízhajtó hatásán felül a gyermekláncfű segít megtisztítani a testet a zsírleadás során felszabaduló méreganyagoktól. A barna mustármag anyagcsere fokozó és sok fogyasztó hatású riboflavin és niacin található benne. Az útifűmaghéj étvágy csökkentő és béltisztító hatása miatt jó zsírégető gyógynövény. Az édeskömény rostban gazdag és szintén vízhajtó tulajdonsága miatt fogyasztó hatású növény. A cardamom segít a haspuffadás megelőzésében és a zsírok emésztésében. A guarana és a csalán étvágycsökkentő és vízhajtó tulajdonságai miatt hasznos a zsírégető időszak alatt. A ginseng segít a szénhidrátok emésztésében, így a fogyásban is. A köménymag vízhajtó hatásán felül sökkenti a kalóriák felszívódását.
Gyógynövény magas vérnyomásra
A galagonya csökkenti a vérnyomást, nyugtatja a szívideget és szabályozza a szívritmust. A fokhagyma az immunerősítő hatása mellett a keringést is segíti, tágítja az ereket és csökkenti a vérnyomást is. A Hibiszkusz tea egy kísérlet szerint rendszeres fogyasztás esetén akár 11%-al csökkentheti a vérnyomás értékét. Kísérletek során kiderült, hogy a kínai gyógynövény, a bajkáli csukóka egyik hatóanyaga hatásos ellenszer lehet a szív- és érrendszeri panaszokat előidéző szabad gyökök ellen.
Gyógynövény köhögésre
A lándzsás útifű igen hatásos köhögéscsillapító, amelyből remek tea főzhető és megtalálható a legtöbb gyógynövényboltban. A ökörfarkkóró nyálkaanyagai révén csillapítja a köhögést, a köhögési ingert és a gyulladást is. A Martilapu oldja a köhögést és csillapítja az ingert. A növény nyálkaanyagjai védik a gyulladt hörgőket, így krónikus hörghurut esetén is hatásos segítség lehet.
Gyógynövények cukorbetegségre
A fahér azon felül, hogy igen kedvelt fűszer és mindennapi kelléke a modern konyháknak, méregtelenítő hatású és csökkenti az inzulinérzékenységet és a vércukorszintet és a koleszterin szintet is. A gyomnövényként is ismert, magas C vitamin tartalmú gyermekláncfű gyökere magas inulin tartalma végett kiválló édesítőszer, szabályozza a cukor- és szénhidrát anyagcserét. Fogyasztása nem növeli gyors ütemben vércukor szintjét és még a koleszterint is csökkenti. A Görögszénát a cukorbetegség legjobb ellenszerének mondják, hiszen késlelteti a cukor felszívódásának idejét, ezzel csökkentve a vércukor szinjét. Kumarin, trigonellin, és 4-hidroxi-izoleucin tartalma a cukorbetegség szövődményeinek csökkentésére is jó hatással van. Az erdei szederlevél szintén képes csökkenteni a vércukorszintet, különösen az inzulinrezisztencia esetén ajánlott. A nem annyira ismert Gurmar antibakteriális hatásán felül segít a zírégetésben, valamint leveleinek rágása során a gimneimsav normál állpotra hozza a vérben a cukorszintet és növeli az inzulin-hatást. A Csalán magas vitamin tartalma melleltt csökkenti a cukorszintet is.
Egyéb gyógynövények
Echinacea (bíbor kasvirág) - Chitosan - Citromfű - Fokhagyma - Görögszéna - Gyömbér - Körömvirág - Máriatövis - Muira Puama - Ördögnyelv - Yohimbe - Pycnogenol - Püspöksüveg (Horny Goat Weed) - Bosewellia serrata (tömjénfa) - tongkat ali - sarsaparilla - damiana - catuaba
Alkategóriák
Ginseng · Ashwagandha (Álombogyó) · Kurkuma · Fűrészpálma (Saw Palmetto) · Ginkgo Biloba (Páfrányfenyő) · Királydinnye (Tribulus terrestris) · Maca · CBD olaj (kannabisz olaj)Gyártók
Baba · Interherb · BioCo · BioTech USA · Nutriversum · Olimp Labs · GAL Vital · Cupid Labs · Puritan`s Pride · Panda Nutrition · Now Foods · Swanson Health · PureGold · Tenmag · Natur Tanya · GymBeam · Marathontime